Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Felelés és dolgozatírás helyett az órai munka alapján kapnak majd jegyet a szakiskolai tanulók. A kerettanterv szerint mindössze 12 közismereti óra lesz a szakiskolákban, amiből 5 testnevelés, 2 pedig idegennyelv.
Nem a megszokott oktatási módszerek szerepelnek a szakiskolai kerettantervben – írja a Magyar Nemzet. Nem lesz szükség például felelésre és dolgozatírásra, a diákok az órai feladatok és a közös munka alapján kapják majd jegyeiket. Az új, három évesre redukált képzésben kiemelt szerepet kap az egyénre szabott fejlesztés, az elméleti ismeretek halmozása helyett pedig az interaktív szituációs játékok és a projektmunkák játszanák a fő szerepet.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által összeállított tantervi javaslat heti 12 közismereti órát ír elő a szakiskolások számára. Ebből 5 testnevelés, 2 pedig idegen nyelv, vagyis magyarra, matematikára, természet- és társadalomismeretre csak heti 1-1 óra jut. Lesz még egy „osztályközösség-építés” nevű tárgy is, amely eltér a hagyományos osztályfőnöki órától. Célja, hogy a különböző általános iskolákból érkező, „többségében alulszocializált, motiválatlan, ismerethiányokkal küszködő” tanulókat közösséggé formálja.